2017. március 27., hétfő

Március 24 - péntek

Elérkezett programhetünk utolsó hivatalos napja. Mindenkin érezhető egy kis feszültség, valahogy senki nem szeretné lezárni ezt a hetet. Annyi élmény, nevetés köt össze minket ennyi nap után, olyan intenzív érzelmi hullámok határoztak meg minden napot, hogy nehéz belátni, pár óra múlva mindennek vége.
Elköltöttük utolsó ebédünket a Tortugában, ahová megérkezett a szlovák iskola igazgatója, Jaroslav is. Aztán az utolsó feladat várt mindenkire kis videót készíteni a hétről, feltölteni a képeket, lezárni a munkákat. Aztán kezdődött a búcsúparty, ahol először egy néptánc bemutatót nézhettünk meg, élő népzenével kísérve, majd hirtelen mi is aktív részesei lettünk a bemutatónak, mert a táncosok óriás körbe szervezve minket tanították meg nekünk a szatmári táncok alaplépéseit. Van, akinek könnyebben, van, akinek kicsit nehezebben ment, mindenesetre nagyon igyekeztünk!
Aztán átadtuk ajándékainkat, az okleveleket, s kezdődhetett a buli!!!!
Először mindenki evett, ivott, aztán mulattunk sírva-nevetve!






Március 23 - csütörtök

Az időjárás annyira kegyes hozzánk, hogy tulajdonképpen a nyár köszöntött ma be Magyarországra.
Ami azért különösen fontos, mert mára egész napos kintlétet terveztünk. Szentendrére mentünk reggel, s csak este jöttünk vissza Budapestre.
Szentendre mindenkit lenyűgözött sajátos kisvárosias hangulatával, apró utcáival, macskaköveivel, kis kávézóival, az isteni fagylaltokkal, lángossal, az egy négyzetméterre jut számtalan templomtoronnyal.
Voltunk a Szamos Marcipán Múzeumban, ahol megleshettük, hogyan készülnek a csodás marcipán jelenetek, megkóstolhattuk a Szamos cég minden finomságát.
A város legkeskenyebb utcáját természetesen libasorban jártuk végig, majd ebédeltünk, tettünk egy kis sétát a karácsony hangulatában, a Karácsony Múzeumban. Mindezt 25 fokban, ragyogó napsütésben.
.


It was a perfect day!!!!

2017. március 25., szombat

Március 22 - szerda

Kora hajnalban, 8 órakor kezdtük a munkát, minden ország bemutatta az üzleti terves prezentációját, melyet már mindenki elkészített előre. Komoly, megfontolt üzletemberekként nyilatkoztak jövőbeli vállalkozásaikról, terveikről.
Aztán érkezett értünk a busz, s 10 órakor már indultunk a Mátrába.

Az időjárás csaknem a nyarat idézte számunkra. Egy könnyű magyaros ebéddel indítottunk a Mátra tetején.

Aztán irány a Konkoly Obszervatórium, ahol Dr. Benkő József tartott nekünk előadást az Obszervatóriumról, az óriás távcsőről és a világ csodáiról.



Március 21- kedd

Kedd délelőtt a komoly munkáról szólt, hiszen két nagy Workshop is várt ránk. Az elsőben a magyar századforduló Budapestjével, kultúrájával, technikai vívmányaival ismerkedhettek meg a csapatok, és oldottak meg bonyolultabbnál bonyolultabb feladatokat.


Aztán a globális felmelegedés , klímaváltozás témakörével kapcsolatos feladatokkal voltunk elfoglalva.

Az ebédet megint a Tortuga étteremben fogyasztottuk el, aztán nyakunkba vettük a várost, s amíg a lábunk bírta megismerkedtünk Budapest legfontosabb csomópontjaival, leghíresebb épületeivel, városrészeivel.

Március 20-hétfő




Budapest tudta, hogy legszebb arcát kell mutatnia a héten, ragyog napsütés, kellemes tavaszi hétfő köszöntötte vendégeinket, 10 órakor találkoztunk az iskolában, ahová mindenki vidáman és várakozásokkal telve érkezett.
A tantestület lelkes és istenien sütő tagjai csodálatos süteményeket készítettek, amit kávé, üdítő, egy könnyed reggeli csevej mellett el is fogyasztottunk minden reggel. Így történt ez most is, majd csapatépítés kezdődött, vicces játékokkal, vegyes csapatokkal, hogy jól megismerhessük egymást.

Vendégeink megismerkedtek az iskola épületével, Závodi tanár úr még a toronyba is felvitt bennünket, ahonnan megcsodálhattuk Pesterzsébetet.
13 órákor a Tortuga étteremben ebédeltünk, ahol nagyon szívélyesen fogadtak bennünket és isteni ebédet készítettek számunkra. Vendégeink nagyon elégedettek voltak a magyar gasztronómiával.



Ebéd után folytattuk a munkát az iskolában, majd délután a Városházára mentünk, ahol Ecsedi Nagy Andrea körbevezetett minket az épületben, jártunk a polgármester úr irodájában, megnézhettük a képviselő testület üléstermét.


2017. március 22., szerda

Március 19 - Az érkezés napja

Szeles, de napos vasárnap reggelre virradtunk, s már fél 6-kor Kelenföldön türelmetlenül vártuk a lengyel busz érkezését. És aztán egy gyönyörű piros busz meg is hozta lengyel partnereinket, Magdát, Kását, Nataljat, Paulinát és Timoteuszt.
Aztán, ahogy eljött a délelőtt, megérkezett Görögországból Stelios, Ioannis, Georgia, Maria, Eleni és Aristotelis. Szlovákiából Renata, Maria, Adam, Adrián és Marek. Romániából Mirela, Carmen, Alexandru, Mihai és Mihnea.  Vasárnap délután már minden tanuló a családoknál volt, akik nagy szeretettel várták őket. A tanárok pedig, mint kiderült fáradhatatlanul nyakukba vették a várost és ismerkedtek Budapest szépségeivel.

2017. március 17., péntek

Március 17.

Készen állunk barátaink fogadására!!!! Már csak kettőt alszunk és végre megérkeznek!!! Vasárnap találkozunk!

2017. március 16., csütörtök

2017.március 16.

Ma már tényleg az utolsó simításokhoz jutottunk. Beszereztük az éltető kávét, teát...egyebeket, hogy mindenki a lehető legfittebben tudjon teljesíteni a jövő héten. Minden kedves vendégünknek megvettük a bérletet, hogy tökéletesen megismerkedhessenek Budapest szépségeivel és tömegközlekedésével egyaránt. Készen vannak a munkafüzetek, felkerülnek a nemzeti lobogók is iskolánk különböző helyeire.

2017. március 15., szerda

EPEC- Budapest, 2017.március 19-25.

Hónapok óta lelkesen készülünk vendégeink fogadására. A befogadó gyerekek már régen összebarátkoztak külföldi társaikkal. Szállások rendben, éttermek kiválasztva, lefoglalva, mindenhová bejelentkeztünk, időpontot kértünk, ahová kellett. Elkészítettük prezentációinkat, díszítjük az iskolát és díszbe borul a lelkünk is, hiszen már csak négyet alszunk és megérkeznek várva várt barátaink Görögországból, Lengyelországból, Szlovákiából és Romániából. Izgalommal és szűnni nem akar lelkesedéssel várjuk Őket!