Hónapok óta készülődtünk, tervezgettünk, olvastunk, írtunk s mégis szinte hihetetlen, hogy eljött az indulás napja. Ha nem kellett volna annyit várnunk a támogatás átutalására, már augusztusban megvehettük volna a repülőjegyeket. A magyar bürokráciának köszönhetően az utazásunk előtt 5 nappal tudtuk lefoglalni és fizetni a jegyeinket. A repülőjegyek ára közben a duplájára nőtt, megteltek a rövidebb idejű, kevesebb átszállással járó járatok. Nagy Katalin tanárnővel már ott tartottunk, hogy esetleg úszva közelítjük meg Kréta szigetét, az is könnyebbnek bizonyult volna. Benkő Józsefné tanárnő nagylelkűen felajánlotta azt a tankot, melyhez kedves férje munkahelye jutott hozzá évekkel ezelőtt. Kitűnő megoldásnak tűnt ez is, már láttam magunkat, ahogyan országokon át hasítunk tankukkal, tűzön-vízen át...
Aztán valami csoda folytán mégis lett jegyünk. Elkészültünk a prezentációval a magyar oktatási rendszerről és iskolánkról, s nekivágtunk a nagy útnak. Budapesten már ment le a nap, mikor útra keltünk.
Az első géppel Athénig mentünk, ahol átszálltunk a következő járatra, mely már Chaniáig repített bennünket. Az idő eltolódás miatt 23 óra lett, mire megérkeztünk. A pályázat főkoordinátora, Stelios Stavgiannoudakis a késői óra ellenére is várt bennünket. Akkor még nem tudtuk, hogy nála ez a világ legtermészetesebb dolga. Mielőtt a szállásunkra vitt volna minket még megmutatta nekünk a tengert, s mesélt a városról, az emberekről, macskákról, tengerészekről. Már akkor éreztük, hogy egy igen különös helyre kerültünk. Stelios fáradhatatlanságáról, kedvességéről a későbbiekben még bőven írok. A szállásunkra vitt minket éjfél körül, de csak azért, mert eszébe jutott, hogy ott a recepciós csak minket vár már.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése