2018. március 30., péntek

Az EPEC csapat Görögországban- 2018.március 16-17.

Az ötödik tanulói mobilitásra Krétán került sor 2018. március 18-24. között. A magyar delegáció a lengyel csapattal együtt már március 16-án pénteken nekivágott a nagyvilágnak, egészen pontosan Athén feltérképezésének. A szombati napot a görög főváros megismerésének szenteltük.



Az ősi görög mitológiai városvédő istennőről elnevezett fővárosban az ország lakosságának kb. 35%-a (elővárosokkal együtt kb. 3,5 millió fő) él. Ezt a metrózások alkalmával volt lehetőségünk tapasztalni.  


A városban bolyongva nem csak a turisták által látogatott és rendben tartott részeket és épületeket láttuk, hanem a város másik, nem éppen  vonzó arcát is megismertük. Telegraffitizett, lepukkant épületek, kosz, szemét mindenhol. De fókuszáljunk csak azokra a látnivalókra, amiket már az általános iskolai történelem könyveinkből is ismerünk.
Szombaton reggel tehát először az Akropoliszt néztük meg:


Akropolis


A kb. 150 méteres tengerszint feletti magasságban mészkősziklára épült fellegváros az ókorból származó épületegyüttes.















Miután lesétáltunk a hegyről, megebédeltünk és tovább bolyongtunk a belvárosban. Megnéztük a Parlamentet és pont szerencsénk volt, mert akkor kezdték az őrségváltást, így azt is láthattuk.

















Sétánk során a  zöld területekkel övezett ókori agora maradványait is megcsodálhattuk.


Athén szívében, a Nemzeti Kertben nyitották meg 1888-ban a neoklasszicista stílusban épült kongresszusi és kiállítói központot, a Zappeiont.


Az épületből kilépve pedig a National Garden és annak egyik szökőkútja látható.

Majd belevetettük magunkat a vásári forgatagba, és nem csak az ókori agórát néztük meg, hanem a Plaka vársonegyedet is. Az "istenek szomszédságának" is nevezett városrész szúk, kacskaringós kis utcái üzletekkel van tele, ahol a dísztárgyaktól, a ruhaneműn és dísztárgyakon át az élelmiszerig mindet be lehet szerezni. És ami fontos, mindig 50%-os kedvezmény van ....

Kimerítő nap volt, hiszen reggeltől estig mentünk. Estére már csak egy vacsorányi erőnk maradt, és pakoltunk, hiszen másnap délelőtt utaztunk tovább a projekt helyszínére, Krétára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése