2017. február 4., szombat



2016.november 23.

3. nap


Szerencsére nem kellett nagyon korán az iskolához érnünk, így végre volt egy reggelünk ami kicsit lustábbra sikerült.

A nap zenés előadásokkal indult. Romániai népdalokat, régi illetve kor társ zenéket hallhattunk.
Ezt követte egy előadás a görög diákoktól eTwining címmel. Az eTwining egy EU-s program mely az európai iskolák közösségéről szól, több mint 170 ezer intézménnyel és 55 ezer különböző projekttel.


Az előadás után ismét a kreatívkodásé volt a főszerep. Egyszerű építőelemekből csinálhattunk kaleidoszkópot és levegő meghajtású kisautót. Persze itt a program végére belefért egy kis versenyzés is.



Rendesen „megdolgoztunk” eddig, így ismét egy jó ebéd következhetett.
Ebéd után utunk a Természet tudományi múzeumba vezetett. Láttunk sok érdekességet, kiállított és preparált állatokat, úgy ahogy eddig talán sosem.

A múzeum után egy kis szabadidős program még belefért egy helyi plazában jöttek össze a diákok. Tanáraink, bizonyára nagyon elfáradtak, persze érthető okokból, így ők egyenesen a szállásukra vették az irányt. Lehet az „este vacsorázni mennek” story csak kifogás volt, vagy nem :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése